A kormány négy-öt új repülőteret építtetne vidéki városokban
Az üzleti forgalomnak megfelelő leszállópályákat pedig tucatnyi helyen hoznának létre.
Az üzleti forgalomnak megfelelő leszállópályákat pedig tucatnyi helyen hoznának létre.
Egy videót is levetítettek a rendezvényen, ami azzal indult, hogy soha nem tett annyit magyar kormány a zsidó közösségért, mint az elmúlt 12 évben.
Úgy tűnik, hogy többévnyi harc után mégis lesz globálisan meghatározott minimum társasági adó, miután szinte az összes utolsó ellenálló, így Magyarország is beadta a derekát. A kormány nyert öt plusz évet a tárgyalások során, de nem tudni, hogy összességében hogyan fogja érinteni hazánkat a valóban történelmi áttörés.
Már az "apróbetűs rész" sem kellett ahhoz, hogy a kormány beszpemmelje azokat, akik engedélyezték az e-mailek fogadását a kormányzati koronavírus-oldaltól.
És ebben a tao-támogatás még nincs benne.
A miniszter régi szokást követve csak a következő pártkongresszusig lesz alelnök is.
A hétvégén inkognitóban Szabadkán is volt a miniszterelnök.
Az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás nyolcadik napján csaknem 55 ezren látogattak ki a Hungexpóra, ezzel a központi helyszín látogatottsága már átlépte a 180 ezret.
Bár Palkovics László állította, hogy nem csak kínai hitelből lehet megépíteni a Fudan magyarországi campusát, minisztériuma előterjesztése alapján fel sem vetődött, hogy ne a China Development Banknál adósítsa el az országot az Orbán-kormány. Ezt viszont kitakarták a dokumentumnak abból a változatából, amelyet Karácsony Gergely adatigénylésére adtak ki.
Jelenleg ugyanis nem vonatkozik senkire, ezért nem lehet tudni, hogy valójában ki ellen irányul.
Nemcsak a húsz méteres agancskaput, hanem két szobrot is megrendelt a kormány a vadászati világkiállításra - számolt be a vásárlásról az RTL Klub Híradója. Nem volt olcsó.
A határozat szerint az Európai Unió történetében példa nélküli, hogy az Európai Bizottság egy tagállammal szemben ideiglenes intézkedésként kényszerítő pénzbírság kiszabását kezdeményezze.
A miniszterelnök szerint az Európai Bizottság megtámadta Lengyelország alkotmányos berendezkedését és identitását.
A felmérés valójában a koronavírus miatti intézkedéseket vette alapul, országonként.
A magyar kormány szerint elfogadhatatlan, hogy az Európai Bizottság pénzbüntetést kért Varsóra az igazságszolgáltatási reform ügyében.
Megszületett a kormányhatározat arról, hogy mit kell képviselnie a magyar küldöttségnek az ENSZ Közgyűlésének 76. ülésszakán.
Orbán Viktor meg sem állt, de néhány politikus megszólalt a kameránknak a kötcsei piknik előtt.
A Balatonnál is megállt a honvédség repülőgépe, mielőtt a horvátországi Brac érintésével Rómába ment. A repülő visszafelé is megállt Horvátországban.
Az adományként adott vakcinák többsége a Sinopharm volt.
A Költségvetési Tanács elnöke bizakodó, ugyanakkor reméli, hogy Magyarország is meg fogja kapni a helyreállítási alapból neki járó pénzt.